Ha sok időd van
Kamari novemberben? Így még biztosan nem láttad
Milyen Kamari novemberben? Kamari egy nyüzsgő üdülőfalu, ahol mindent megtalálsz. Egymás mellett sorakoznak az éttermek, bárok, boltok, ráadásul mind tele van. Nyáron. Ahogy beköszönt az ősz és vége a szezonnak, úgy zárnak be a helyek. Október elején még viszonylag normális képet mutat a város, a hónap végére viszont már csak lézengenek a turisták. Ilyenkor már…
A kihalt Szantorini – videók
Míg az előző években az okozott nagy, lényegében leküzdhetetlen problémát a szigetnek, hogy túl sok a turista, (link1, link2, link3) idén az a helyzet, hogy a szokottnál jóval kevesebben vannak. Hiába – többek szerint – Szantorini Görögország legszebb szigete. Hoztam néhány videót nektek. 🤩 Az első július elején készült, pár nappal a határok megnyitása után.
Egy remek webkamera
Tényleg szuper a kilátás, ráadásul vissza is lehet nézni az elmúlt napok „eseményeit” rajta. Itt tudtok nézelődni. A hely, ahonnan lehet bámészkodni, a Voreina Gallery ami egy elég jól kinéző szálloda, a kilátását pedig már ismerjük. Jó lenne ott lenni most 🙏🏻 És ha már odatévedtem lenyomozni az árát (2000 euró körül van egy hét…
Túra Santorinin Firától Oiáig, videón!
Virtuális túrára invitálok ma mindenkit a szépséges Santorini szigetére. Micsoda kincs ez! Most, amikor esélyünk sincs kimozdulni és végigjárni a Fira – Oia útvonalat, legalább virtuálisan elmehetünk „világgá.” Érdemes feliratkozni a csatornára, nagyon jó videók vannak rajta! Ez a túra eleje, a firai nagytemplomtól indul és egészen a Skarosig vezet. Ebben a videóban pedig Imeroviglitől…
Santorinin forgatott filmek
Rengeteg Santorinin forgatott film létezik mert nemcsak az amerikai filmipar, hanem Bollywood is gyakran látogatta a szigetet filmkészítés céljából, de a németek sem maradhattak ki. Nyilván nem teljes a lista, de ha ki tudod egészíteni valamivel, légyszi tedd meg! Köszi! Nézzük a listát: 1, Lara Croft – Tomb Raider (2003) Angelina Jolie főszereplésével. 2, The…
A legszebb medencék Santorinin (2026)
Szakértői tipp: Santorini nem csak a fehér falakról szól, hanem az „infinity pool” életérzésről. Ebben a frissített útmutatóban megmutatjuk a Caldera legeldugottabb barlangi medencéit és a legújabb, 2026-os fenntartható luxusszállodák ékköveit. Melyek a legszebb medencék Santorinin 2026-ban? Santorini medence-kalauz: Gyorsválasztó a foglaláshoz Szálloda Település Medence jellege Fő látvány (Kilátás) Kiemelt Díj Grace Hotel Imerovigli Hatalmas fűtött…
Hallgasd a hullámok hangját Santorinin!
Ha munka közben szoktál zenét hallgatni, akkor neked való ez a 35 perces séta Vlychada tengerpatján. Persze nézni is lehet, kifejezetten pihentető. Ha sok időd van, ezeket a bejegyzéseket is megnézheted.
- 1
- 2