red beach

Lezárták a vörös partot

Ha a csodás Santorini szigetére készültök idén nyáron, akkor fontos információ lehet, hogy lezárták a vörös partot (Red Beach angolul, Κόκκινη Παραλία görögül) omlásveszély miatt. Most a „szokásosnál” sokkal nagyobb kövek és sziklák fognak leomlani, ezért az eddigieknél komolyabban veszik a tiltást. Nem ez az első kőomlás vagy omlásveszély ezen a tengerparton. 2013 augusztusában volt…

Részletek
Hírösszefoglaló

Rengeteg dolog történt Santorinin!

Beindultak az események igen szépen Santorinin, így ez egy hírösszefoglaló lesz. Ilyen sem volt még 🙂 Santorini és a WTO Azt megszokhattuk már, hogy mindent és bármit Santorinivel próbálnak „eladni”. A minap a WTO is úgy gondolta, hogy a szépséges Oiát ábrázoló képpel fogja díszíteni a koronavírus és a turizmus kapcsolatával foglalkozó oldalát. Itt tudjátok…

Részletek
Fira

Mi a helyzet Santorinin?

Mondhatnánk azt, hogy a fű se nő. Koronavírusos beteget még nem találtak a szigeten, a majdnem szomszédos Naxoson és a mellette lévő Mikonoszon viszont már találtak egyet-egyet. Santorinin is készülnek nehezebb időkre: a kórházban meghozták a szükséges intézkedéseket, pár napja lett egy elkülönítésre alkalmas részleg is. A reptér forgalma A reptér forgalma -ahogy az várható…

Részletek
santorinin forgatott filmek

Santorinin forgatott filmek

Rengeteg Santorinin forgatott film létezik mert nemcsak az amerikai filmipar, hanem Bollywood is gyakran látogatta a szigetet filmkészítés céljából, de a németek sem maradhattak ki. Nyilván nem teljes a lista, de ha ki tudod egészíteni valamivel, légyszi tedd meg! Köszi! Nézzük a listát: 1, Lara Croft – Tomb Raider (2003) Angelina Jolie főszereplésével. 2, The…

Részletek
Santorini küzdenek a látogatók nagy száma ellen

Korlátozni fogják a látogatók számát Santorinin

Nemcsak a helyieket, hanem magukat a turistákat is zavarja már a Santorinire látogatók magas száma. Mit terveznek? Santorini a világ egyik legelturistásodottabb szigete és mint oly sok más helyen, itt is jelentős problémákat okoz a tömegturizmus: nemcsak az eleve fejletlen infrastruktúrát, hanem a környezetet is nagymértékben terheli, károsítja a rengeteg látogató, ezért a következő dolgokat…

Részletek