
Autóbérlés Santorinin (koronavírusos időkben)
Kérdést kaptunk, idézem: „Érdemes előre autót bérelni a nyaraláshoz Santorinin?”
A posztot 2020. március 17-én írom, dél körül.
Ez azért fontos, mert ki tudja mi lesz és mikor lesz vége a járványnak, arról nem is beszélve, hogy még senki nem tudja, milyen változásokat fog hozni az emberek utazási kedvében a járvány vagy milyen károkat okoz majd a görög vállalkozásoknak.
Ez most még megjósolhatatlan.
Egyelőre Santorinit nem érte el a vírus, vagy még nem tudnak róla.
Ami elérte Santorinit az a foglalások törlése.



Ez nyilván igen keményen érinti a helyieket, mert főleg turizmusból élnek vagy éltek.
És épp a bizonytalan helyzet miatt, most felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy igen, érdemes előre autót bérelni erre a szezonra Santorinin.
Egyébként, ha egy „átlagos” évben kérdeznétek, én azt mondanám, hogy (figyelem, magánvélemény) nem érdemes előre autót bérelni.
Rengeteg autókölcsönző van a szigeten és általában van szabad kocsi is.
A görög bérautókról azt kell tudni, hogy nem épp a csúcsminőséget képviselik általában és nem tegnap gurultak le a gyártósorról, épp ezért érdemes őket ott a helyszínen megnézni mielőtt elviszed pár napra.
Ha az ára miatt gondolod úgy, hogy előre autót bérelnél Santorinin, akkor szerintem a neten talált autók általában drágábbak, mint azok, amiket az kölcsönzőkben találsz.
Szoktátok kérdezni az előző években, hogy miért nem válaszolnak az autókölcsönzők a nekik írott levelekre februárban, márciusban vagy még a szezon előtt.
Azért válaszolnak kicsit ráérősebben (vagyis görögösen :)) mert nekik a szezonon kívüli időszak a pihenésé. Minimum májustól október végéig minden egyes nap bent vannak a boltban reggeltől késő estig.
Mit tehetsz TE Görögországért?
Magyaroroszágon is elindult egy csomó kezdeményezés, az olaszokat is igyekeznek valamilyen módon segíteni, mert ők is hasonló cipőben járnak, mint a görögök.
A görög szállodások arra kérik az utazókat, hogy ne mondják le a már lefoglalt szállásaikat vagy utazásaikat, hanem ütemezzék át valamikorra máskorra.
Kérdésed van a csodás Santorinivel kapcsolatban? Írd meg nekünk és megpróbálunk mielőbb válaszolni. [email protected]

