Közlekedés

A felvonó Firában

Felvonó Firában

Ha a régi kikötőbe (Gialos) érkezel óceánjáró hajóval, több választásod is van arra, hogy feljuss Santorini fővárosába, Firába.

A legegyszerűbb és legkényelmesebb az, ha a felvonóval jössz fel a 220 méter magasságban lévő fővárosba.

Másik lehetőség, hogy felsétálsz a Karavolades nevű lépcsőn. Ez csak azoknak ajánlott, akik jó kondiban vannak, nyáron, a tűző napsütésben embert próbáló mutatvány fiatalabbaknak is felmászni a 600 lépcsőn.
(Ráadásul elég piszkos a lépcső mert az erőfeszítések ellenére, a szamárhajcsárok még mindig nem szedik össze az állatok ürülékét.)

A harmadik lehetőség az, hogy szamárral vagy öszvérrel viteted fel magad, de ez állatvédelmi okokból erősen ellenjavalt, akkor is ha „jó bulinak” tűnik. (Erről majd egyszer írok egy hosszabbat, ha lesz lelkierőm mesélni.)

Felvonó Firában – árak, menetrend

A felvonó ára (2019-ben) 6 euró irányonként, gyerekeknek 3 euró. Retúr jegy egy ideje már nincs.

Óránként maximum 1200 embert tud szállítani, így fontos, hogy időben beállj a sorba, nehogy lekésd a hajód! Ne ijedj meg attól, ha száz méteres a sor, valószínűleg sorra fogsz kerülni.

A menetideje mindössze 3 perc.

Reggel a legelső járat 6:30-kor indul.
Csúcsszezonban az utolsó pedig 22:30-kor megy, de egész évben jár a felvonó Firában.

A felvonó története

1982-ben Evangelos Nomikos építtette a felvonót Firában saját vagyonából.

144.000.000 görög drachmát szánt a felvonó megépítésére és a befolyó bevételeken pedig sokáig a pici sziget telelepülései osztoztak.
Ma már a bevételek a helyi önkormányzathoz folynak be, így valósul meg a központi eloszlás.

Bővebb infó: Santorini cable car.

További hasznos infók Santorini közlekedéséről: taxik, buszok menetrendje itt található.

Szeretnél te is kérdezni tőlünk?
Írj nekünk az info kulac Santorini-utazas.hu címre és amint tudunk, válaszolunk neked.

Másik lehetőség, hogy kommentben kérdezel itt, akul megteheted: