Fira,  Kipróbált éttermek

A Momo indiai étterem Firában

A Momo Fira főterén van, így elég forgalmas. Nincs kilátása a kalderára, de egy indiai étteremnél nem is az a lényeg mert aki „indiain akar halni”, annak még a föld alá is építhették volna. Én így voltam vele. 🙂
(2020 októberében ettem itt először, majd novemberben, aztán 2021 júniusában.)


A Momo nemcsak egy indiai étterem, hanem egy thai étterem is egyben.

A thai fogásokat nem kóstoltam, csak az indiait kajákat, azok jók voltak.

Fontos, hogy egy jó étterem is elromolhat és ez fordítva is igaz: egy rossz étterem is javulhat idővel.

Először nem találtam szimpatikusnak a helyet és inkább máshol ettem thai kaját, de nagyon megbántam. Erről írtam már egy fikázós posztot, másodszorra viszont már annyira indiait akartam enni, hogy nem hezitáltam, rendeltem. És jól tettem!

Fontos kiemelnem, hogy semmiféle juttatást nem kapok azért mert írok róluk.
Azért ettem itt, mert az indiai konyha szerelmese vagyok és mindenhol eszek indiaiban, bármerre járunk, így ez sem maradhatott ki Firában sem.

Mit ettem?

Az egyik kedvenc kajám a vindaloo, így nem volt kérdés, hogy ezt fogok enni. Hozzá fokhagymás naant kértem.

A vindaloo meglepően jó volt, nem spórolták ki belőle a fűszereket és elég sűrű is volt és még csípett is. Nem könnyfakasztóan, de ahhoz képest, hogy Görögországban készítették, határozottan csípős volt.

A naan is viszonylag jó volt, de nem életem legfinomabbja volt.

Másodszorra már „indiain akartam halni” 7 hét a portugál gasztronómiai rémtettek lábon kihordása után (nem értem, hogy lehet olyan ország, ahol tényleg minden rettenetet elkövetnek a konyhában! 🤬) így megint vindaloot rendeltem, meg egy kis dahlt is. A naan továbbra sem egy világbajnok, de ehető.

Hol van az indiai Firában?

A főtéren, ahol a sok étterem van. (Ahol a Nick the Grill van a sarkon.)

Mennyit fizettem?

Vízzel és borravalóval együtt fizettem 20 eurót és ha azt kérdezitek, hogy visszamennék-e, akkor azt válaszolnám, hogy igen.
Egyébként akartam indiait főzni míg ott voltunk ősszel, de nem találtam semmilyen hozzá való fűszert 🙁

Mutatsz étlapot?

Naná! Itt a weboldala.

Ha indiait főznél…

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor feltételezem, hogy az indiai ételek kedvelője vagy te is 🙂 és feltételezem, hogy szoktál főzni is. Nekem van egy kedvenc szakácsom, ő az, Sanjay Thumma, tőle tanultam főzni:

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük