Santorini reptér
Hasznos,  Közlekedés

Santorini reptér: új épület, sokkal nagyobb területen

A Santorini reptér igencsak megváltozott. Kibővítették, átalakították, sokat dolgoztak vele.

Régen a reptér nagyon pici volt. A nagyon picit úgy képzeld el, hogy egy aprócska épület volt, amihez tartozott egy büfé és egy terasz, ahonnan nyáron a várakozó utasok tudtak még egy utolsó pillantást vetni a szigetre. A csomagok átvizsgálása lényegében a bejáratban zajlott, az utasok pedig kint kígyóztak az épület előtt.
Mára már nem ez a helyzet.

2015-ben privatizálták Santorini repülőterét is.
Az új tulajdonos, a Fraport, a repülőteret 40 évig fogja működtetni, ezért nagy fejlesztéseket valósít(ott) meg.

A Fraport még másik 14 görög repteret is megvett, mindegyiket nagyon szépen kibővítette és modernizálja. (A szaloniki reptér kifejezetten dizájnos és hatalmas lett.)

Santorini reptér

Milyen az új reptér?

Lényegesen nagyobb, mint az előző.
Az új terminál 15.640 m² (vesd össze azzal, hogy a budapesti reptér SkyCourt-ja 24.000m²!)

Van 17 check-in pult, 6 beszállókapu és két biztonsági ellenőrzésre alkalmas rész.
Tehát az 1972-ben megnyílt repülőtér alaposan megnőtt az idők folyamán.

Santorini reptér

Az utasok száma

2019-ben 2,3 millió* utast fogadott ez a pici reptér, ami egyszerre maximum hat repülőt tud kiszolgálni. Ez a szám nem változott, csak az utasok száma mert az bizony évente 20-30%-kal nőtt.
Fontos, hogy a Santorini repülőtér nemcsak polgári, hanem katonai repülőtér is, így ha Kamariban nyaraltok, esélyes, hogy fogtok látni néhány katonai gépet is.

Santorini reptér kívülről

Milyen boltok vannak a reptéren?

A szokásos boltok, így induláskor még tudsz vásárolni helyi emléktárgyakat vagy egy jó bort a családnak.

Hogyan lehet a reptérre eljutni?

Ha nem hoz ki a szállásadód, könnyen eljuthatsz a reptérre busszal vagy taxival is.

Ha busszal érkeznél: minden repülőhöz van busz. A menetrendet érdemes akkor is megnézni, mielőtt elindulnál mert rendszeresek a változások. Itt találod a menetrendet.

Ha taxival: Santorinin elég sok taxi van, de a reptér előtt is mindig van taxi. 25 euró körüli összegért visznek el a szigeten bárhova.

Shuttle bus: már ebből is több van Santorinin. Beteszek ide egy táblát, ahol megnézheted az áraikat. (A kép 2020 novemberében készült a reptér kijáratában, változás lehetséges.)

Santorini reptér

Mennyibe kerül a taxi?

2020-ban a reptérről mentünk Oiába, akkor a taxi 25 euró körüli összegbe került.

Ha nagyon későn érkezik a géped

2020 októberében az én gépem is nagyon későn érkezett, éjfél előtt néhány perccel szálltunk le.
Először azt eszeltem ki, hogy megnézem, hátha van a reptér környékén szállás, (van, ráadásul még jó is, bár még nem próbáltam ki) majd inkább a taxi mellett döntöttem.
Volt taxi éjfélkor is, ilyen turistamentes, koronavírusos időkben is. 🙂

A santorini reptér 2021 júniusában

A Santorini reptér 2020 novemberében

* Ne felejtsd el, hogy Santorinire vízi úton is el lehet jutni, tehát ennél jóval több utas érkezett összesen a szigetre, ezért is volt szükség arra, hogy korlátozzák a szigetre látogatók számát.

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük