Ösvények
Érdekességek

„Titkos” ösvények Santorinin

Nagyon sokadszorra voltam most Santorinin, de eddig mindig turista szemmel néztem a szigetet*. Amikor 2020 októberében a szigetre jöttem határozatlan időre, egy olyan szállásra költöztem, ami pont egy ilyen „titkos” ösvény mellett vezetett.
Firostefaniban az Alonia nevű helyen töltöttem több hetet két különböző apartmanban. Erről az összefoglalót itt olvashatod.

Amikor beköltöztem, a szállásadó mondta, hogy Firában bent lehetek pár perc alatt ha tovább megyek ezen a keskeny úton.
Akkor azt gondoltam, minek siessek, hiszen itt a gyönyörű kilátás Fira és Firostefani között a kaldera peremén, örülök, ha láthatom, aztán bevásárláshoz mégis a rövidebb, „titkos” ösvényen indultam el és … egyenes úton, lényegében lépcsőzés nélkül ott voltam a nagy boltban Firában.

De ennél érdekesebb ösvények is vannak.
Szantorinit 1956-ban egy erős földrengés rázta meg, amiben komplett települések pusztultak el és nagyon sok épület a mai napig is romosan várja új tulajdonosát.
Itt nemcsak a „híres” Oiai romra gondolok, -egyébként azt hirdetik is, meg lehet venni, utolsó általam ismert ára 2 milliárd Forint volt. Frissítés: valaki kifizette érte ezt az árat és éppen dolgoznak rajta!- hanem több, amúgy nagyon szép, helyi stílusban épült épület romjára gondoltam.

Mire jók ezek a titkos ösvények?

Például arra, hogy pillanatok alatt eljussunk oda, ahova tartunk. Meg persze el is lehet tévedni rajtuk, egy a lényeg: ha ezt a csodás szigetet jobban meg akarjuk ismerni, érdemes az ilyen keskenyebb ösvényeken is elindulni és nem félni attól, hogy mi lesz ha eltévedünk mert úgyis csak egy szigeten vagyunk és előbb-utóbb valami ismerős (vagy szép) helyre jutunk. 🙂

Arra is jók az ilyen ösvények, hogy érdekes és szép helyeket fedezzünk fel. Például ezt a fenti pici templomot egy csomó rom és gyümölcsét érlelő kaktusz között láttam. 1700 körül épült.

Vigyázzunk, mert az ösvények néhol veszélyesek: Van egy, ami egy beszakadt pince falán vezet és ha nem akarunk úgy járni, mint Süsü amikor beleesett a verembe, nagyon óvatosnak kell lennünk. A beszakadt pincében ugyanis egy csomó hatalmas kaktusz nő.

*Oké, a hírekbe és a napi eseményekbe is beleástam magam, ami egy picit már túlmutat a „csak” turista szintű érdeklődésen.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük